A Jövő megmentéséért Alapítvány 2023. november 20-án kezdte meg tevékenységét.
Küldetésünk az általános emberi értékek népszerűsítése. Ezek olyan alapvető értékek és tulajdonságok, amelyek az emberi lét alapjait képezik, és amelyeket sok kultúra és vallás egyaránt elismer.
2023 decemberében Budapesten két helyen, emellett Nyíregyházán és Miskolcon is rendeztünk Mikulás Ünnepséget, amelyet családi nappal kötöttünk egybe. Ezeken a rendezvényeken mind a gyermekek, mind a szülők egyaránt nagyon élvezték a foglalkozásokon az alkotó együttlétet és önfeledt kikapcsolódást. Minden helyszínen nagyon hamar elröppent ez a pár óra. Lufikkal, mézeskalácsházakkal, festett szívecskékkel, csillogó asztali és karácsonyfadíszekkel, és a Mikulástól kapott ajándékcsomagokkal a kezükben távoztak a családok, akiknek sikerült még örömtelibbé varázsolni a karácsonyi készülődést. A négy helyszínre összesen több mint 1000 résztvevő látogatott el. A Mikulás programjainkon 480 db erkölcsi értékekről szóló kisfüzetet lelt gazdát, amely gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt rendkívül hasznos olvasmány.
Karácsonykor is gondolunk a nehéz sorsú anyákra és gyermekeikre
A V30 Sportközpont már harmadik éve rendezte meg karácsonyi ünnepségét, amelyen a 20. kerületi Anyaoltalmazó Alapítvány gyermekeinek szerez egy igazán boldog délutánt, a karácsony jegyében.
Ez a szervezet olyan anyáknak nyújt segítséget, akik nehéz élethelyzetben vannak, például erőszakos kapcsolatból menekültek, hajléktalanok, vagy anyagi problémákkal küzdenek, és célja, hogy ezeknek a nőknek és gyermekeiknek biztonságos környezetet, támogatást és lehetőséget nyújtson a megújulásra.
A gyermekek megírták egytől-egyig, mit szeretnének kapni a Jézuskától, és a sportközpont vendégei teljesítették a kívánságokat, több mint 50 gyermek kapott névre szóló ajándékot.
A 2023. december 21-én megtartott Ünnepséghez a Jövő Megmentéséért Alapítvány is csatlakozott 100 mikulás csomaggal, és hozzá 100 db erkölcsi értékeket leíró kisfüzettel lepve meg a gyerekeket.
Az Anyaoltalmazó Alapítvány munkatársai nagyon hálásak voltak a V30 Sportközpontnak és a Jövő Megmentéséért Alapítványnak, hogy segítették a nehéz helyzetben lévő családokat. Ez a Karácsonyi ünnepség a gyerekeknek és anyukáiknak is lehetőséget adott arra, hogy egy kicsit megszabaduljanak a mindennapi gondjaiktól, és boldog pillanatokat éljenek át a karácsony szellemében.
A kiskönyvben szereplő 21 szabály követése nagymértékben segítheti a jövő generációját egy harmonikus és boldog felnőttkor kialakításához.
© 2024 L. Ron Hubbard Library. Minden jog fenntartva. AZ ÚT A BOLDOGSÁG és az "Út és a Nap" rajz védjegyek, melynek tulajdonosa az L. Ron Hubbard Library az Egyesült Államokban és más országokban (a védjegy be van jegyezve és további bejegyzések pedig folyamatban vannak) és használatuk annak engedélyével történik. Hálás köszönet illeti az L. Ron Hubbard Libraryt, hogy engedélyezte részletek reprodukálását L. Ron Hubbard szerzői joggal védett műveiből.
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszköz adatainak tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezik ezekbe a technológiákba, akkor olyan adatokat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos tulajdonságokat és funkciókat hátrányosan érinthet.